Nemes Jeles László Saul fia c. holokauszt filmje hatalmas nemzetközi elismerésnek örvend. A Golden Globe után még az Oscar díjat is elnyerte a legjobb idegen nyelvű film kategóriában. Vajon tényleg megérdemelte?
Az biztos, hogy egy nagyon nehezen emészthető filmről beszélünk, amin azonban senki sem csodálkozik, hiszen a felvilágosult Európa egyik legnagyobb tragédiáját mutatja be a háttérben: a holokausztot. Sok film született már, aminek szintén ez volt a fő témája, de akkor miben más a Saul fia, mint a többi? Cikkünkben erre keressük a választ.
Saul a Sonderkommando nevű csoport tagja az auschwitzi haláltáborban. Különösebben nem tudunk meg róla semmit, de ennek egyszerű a magyarázata: nincs mit megtudni, mert a karakternek nincs egyénisége. Saul egy meggyötört, hitehagyott élőhalott, aki már tudtán kívül végzi a neki kiosztott munkát, várva az elkerülhetetlen halált. Ő nem az, aki valaha volt, mert annyi kínt és szenvedést látott már, hogy elvesztette emberi mivoltát és kiölték belőle a valaha virágzó érzelmeket. Történik viszont valami, ami visszahúzza Sault az élők sorába. Az egyik halottban a saját fiára ismer rá és onnantól kezdve egyetlen cél lebeg a szeme előtt, mégpedig az, hogy tisztes temetést biztosítson a fiának. Miközben a főszereplő egyre elkeseredettebben próbálja végrehajtani kitűzött célját, egyre inkább magára talál, ezzel párhuzamosan viszont a néző egyre jobban veszíti el empátiáját és lassan a film kiöli a nézőből az érzelmeket, ahogy Saullal is tették.
A cselekmény előrehaladtával már nem rendülünk meg a borzalmak láttán, a részeseivé válunk a félelemnek, de mégis kívülállók maradunk Saullal szemben. A férfit önző tettek vezérlik és a film nem hagyja, hogy bárkivel is szimpatizáljon a néző, hiszen a lázadást készítő társakat éppúgy saját maguk sorsa foglalkoztatja, mint Sault. Mindenkinek jut egy reménysugár, amibe még legsötétebb óráiban is kapaszkodhat és ez a reményhez való ragaszkodás többféle alakot ölt, de nem csak a filmben, hanem magában a közönség lelkében is. Nem tudjuk, kinek kellene szurkolni, vagy kiért izguljunk, csak azt, hogy valami történni fog, valami, ami mindent megváltoztat, és már várjuk a tetőpontot, de hiába.
A felkavaró zajok közepette hirtelen néma csend vesz körül, ami egyszerre ledöbbent és megfélemlít. Egy fullasztó és halálos csend, amely háttérzeneként funkcionál. A feliratoknál hallható szomorú hegedű emléket állít azoknak, akik valóban átélték a poklot életük során.
A jogosan elismert operatőri munka egyszerre magával ragad és kényszerít, hogy részese legyél a filmnek és néha kidob belőle, hogy átértékeld önmagadban, amit láttál. A legtöbb jelenetben Saul látható testközelből, vagy épp az, amit ő néz.
A film végén Saul mosolya egyszerre elgondolkodtató és megnyugtató. Visszaadja azt az életérzést, amit a film olyan gondosan elvett tőlünk. Nekünk ez a mosoly jutott osztályrészül, hogy tudjuk, mégis volt értelme nem csak a szenvedésnek, hanem magának az életnek és a hitnek is.
Különös lenne azt mondani, hogy jó film, de az biztos, hogy érdemes megnézni. Nagyon sok szálat elvarratlanul hagy a rendező, így mindenki a benne felébredő érzelmek hatása alapján ítélheti meg, és értelmezheti a filmet, ami alapvetően egy reményvesztett ember, halálból való feltámadásáról szól.
